Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Matolcsy György csütörtökön új videót tett közzé, amelyben „hamis mesének” nevezte, hogy eltűnt volna a Magyar Nemzeti Bank által az ő elnöksége alatt felállított alapítványoknak juttatott vagyon.
Az MNB 2013 és 2016 között összesen 266,5 milliárd forintot juttatott az alapítványoknak, amelyek később egybeolvadtak, a vagyont pedig bonyolult befektetési struktúrákon keresztül fektették be. Az ügyletekkel kapcsolatban tavaly súlyos gazdálkodási és ellenőrzési hiányosságokat tárt fel és büntetőfeljelentést tett az Állami Számvevőszék, miután az alapítvány vagyonkezelőjének későbbi beszámolója 2024 végére 270 milliárdos vagyonvesztést állapított meg.
A videóban Matolcsy ezeket az állításokat tagadta, és úgy fogalmazott, „megvan a vagyon, pontosan megmondható, hogy hol van”. Elmondása szerint a vagyon nagyobb része 12 közép-európai, főként fővárosokban „Varsótól Budapesten át Szófiáig” álló irodaházakban és bevásárlóközpontokban van, amelyeknek bérlői fizetnek, és ebből származik az alapítványi jövedelem jelentős része. Hozzátette, soha nem került ki a vagyon az alapítványok tulajdonosi köréből, az MNB forrást adott az alapítványok számára, amelyek ezt befektették, és bár hosszú céges láncon keresztül, de ő maradt a végső tulajdonos, például „a varsói tőzsdén jegyzett cégben”.
Matolcsy szerint az ÁSZ is megállapítja, hogy az MNB maradt a végső tulajdonos, és „hivatalos jegyzék is van arról, hogy az alapítványi vagyon megvan”. Állítása szerint az ÁSZ nem azt állítja, hogy eltűnt a vagyon, csak azt, hogy az alapítvány tulajdonában lévő részvénycsomag értéke csökkent, és ezt el kellett volna hivatalosan számolni.
A videóban szerepelnek az értékbecslők Matolcsy által kiemelt értékelései is, amelyek szerint a kérdéses cég vagyona 2024. december 31-én így állt össze: az összes eszköz 3223,6 millió euró, a nettó eszközérték 1248 millió euró, az ingatlanvagyon 2864 millió euró. A varsói cég részvényeinek tőzsdei ára 2019 és 2024 között 9,68 zloty-ról 3,89 zlotyra csökkent, miközben az egy részvényre jutó nettó eszközérték ekkor 9,55 zloty volt.
Matolcsy érvelésében úgy fogalmaz, a két érték – a részvények árfolyama és a cég felértékelt vagyona – évről évre változik, a különbséget pedig azzal magyarázza, hogy kevés a cég forgó részvénye, amelynek 80 százalékán három tulajdonos osztozik. Arról is beszél, hogy az alapítvány a neki juttatott pénzt kötvény formájában adta át saját befektetési cégének kölcsönként, és szerinte a kötvények értékelése más, mint az épületek értékelése. A vita szerinte így arról szól, hogy miként értékelnek egy kötvényt, nem pedig arról, hogy eltűnt-e bármilyen vagyon.
Matolcsy György a videóban végül úgy fogalmaz, hogy az MNB alapította alapítványok vagyonáról szóló döntéseket a kuratóriumok hozták, és ő, mivel 2025 márciusáig állt az MNB élén, csak addig tud felelősen nyilatkozni arról, megvan-e a vagyon, az azt követő esetleges változásokról már nem.
