Így fogadta Magyar Pétert a pápa a Vatikánban

by N Csongor
Így fogadta Magyar Pétert a pápa a Vatikánban

A nap képe: így fogadta Magyar Pétert a pápa a Vatikánban

Magánaudiencián fogadta a magyar miniszterelnököt XIV. Leó pápa a Vatikánban. Magyar Péter nyíltnak és barátinak értékelte a katolikus egyházfővel folytatott beszélgetését a Vatikánvárosban csütörtökön újságíróknak nyilatkozva. A miniszterelnök egyúttal magyarországi látogatásra hívta meg a pápát.

A miniszterelnök hozzátette: a megbeszélésen szóba kerültek a magyarországi változások, a magyar és az európai emberek előtti kihívások, legyen szó a háborúról vagy az energiaválságról. Hosszan beszélgettek a mesterséges intelligenciáról és az általa okozott kihívásokról, veszélyekről is, és érintették a fiatalok elmagányosodásának témáját is.

Emellett szó volt a magyar katolikus egyház helyzetéről, az egyház által biztosított szociális, oktatási és egyéb szolgáltatásokról, továbbá a keresztény magyar hagyományokról. A miniszterelnök közlése szerint a pápa nagyon sok mindent tudott a magyar, a közép-európai helyzetről, valamint a külhoni magyar kisebbségek helyzetéről.

„Elmeséltem a pápának az utóbbi években Magyarországon lezajlott eseményeket, és elmondtam neki, hogy miképpen lehet sikeres az a politika, ami őszinteségen, valódi emberi kapcsolatokon és munkán alapul. A tárgyalás végén pápai áldást kértem hazánkra, és meghívtam a Szentatyát egy magyarországi látogatásra. Egykori piarista diákként a mai nap felejthetetlen marad számomra” – írta a miniszterelnök közösségi oldalán.

You may also like

Leave a Comment

Nem adunk pénzügyi tanácsokat, csak híreket és információkat osztunk meg a pénzügyek világából.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Befektető Pont