Lavrov: Oroszország kész a tartós rendezésre Ukrajna ügyében
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy Oroszország kész a tartós rendezést szolgáló tárgyalásokra Ukrajna ügyében. A tárcavezető ezt az ENSZ Biztonsági Tanácsának az ukrajnai helyzettel foglalkozó ülésén mondta New Yorkban.
Lavrov hangsúlyozta, hogy nem holmi tűzszüneti egyezségre, hanem olyan tartós rendezésre kell törekedni Oroszország és Ukrajna között, amely megbízhatóan pontot tesz a háború végére. Hozzátette, hogy Oroszország – amit Vlagyimir Putyin orosz elnök több alkalommal is megerősített – kész a tárgyalásokra egy ilyen tartós és igazságos béke elérése végett.
A külügyminiszter ugyanakkor kijelentette azt is, hogy Moszkva nem fogja szüneteltetni a „különleges katonai műveletét” bármilyen formátumban is tartsanak tárgyalásokat Ukrajnával. Mint mondta, a keserű tapasztalatok tanulságait figyelembe véve a tárgyalások ideje alatt – bármilyen formában is zajlanak azok – nem fogják felfüggeszteni a különleges katonai műveletet.
Lavrov kifejtette, hogy szerinte Európa lélegzetvételhez akar jutni, hogy feltöltse annak a kijevi rezsimnek a kimerült fegyverarzenálját, amely a kilátástalanság miatt már régóta nyíltan terrorista módszerekhez folyamodik.
