Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Tavaly ősszel, év végén több kriptovaluta-szolgáltató kivonult Magyarországról a túl szigorú kriptovaluta-szabályozás miatt. Az előző kormányzat által hozott kemény kriptovaluta-rendelkezések, főleg az európai jogszabályokon túlmenő tranzakció-átvilágítási (validálási) előírások eltörlése után ugyanakkor éledezni látszik a hazai kriptovaluta-piac.
A törvénymódosítás július végi elfogadása, majd augusztus eleji életbe lépése óta már több vállalkozás jelezte, hogy ismét vagy először szolgáltat a magyar piacon.
50 dollárral kedveskednek
Az eToro is azok közé tartozik, amelyek korábban kivonultak a magyar piacról. Nemrég bejelentette, hogy visszatér, sőt, akciót is kínál a magyar felhasználók számára. Aki legalább 200 dollárt fizet be, az 50 dollár értékű kriptóeszközt kaphat, amennyiben megfelel a feltételeknek. Az eToro a nagy nemzetközi online brókercégek közé tartozik, univerzális szolgáltató próbál lenni, így részvények, ETF-ek, indexek és árupiaci termékek is elérhetők nála.
A visszatérő cégek másik képviselője a Lightyear, amely már a törvénykezési szakaszban jelezte, hogy amint lehet, be fog újra lépni a piacra. Azóta befektetők elmondása szerint meg is jelent a cég mobilalkalmazásában mintegy tucatnyi kriptoeszköz választható befektetési eszközként.
Belép az Interactive Brokers?
Az Interactive Brokers szeptember első felében levélben tájékoztatta az ügyfeleket, hogy ismét elérhetővé válnak a kriptós szolgáltatásai is. A cég egyre nagyobb hangsúlyt fektet a kriptós szolgáltatásokra, sajtóközleményük szerint a széles paletta mellett a legalacsonyabb költségszint kialakítására is törekednek.
A CoinCash már előre örült
A CoinCash nevű magyar vállalkozás a nyáron első magyar szolgáltatóként engedélyt kapott az MNB-től az európai MiCA rendelet szerinti kriptoeszköz-szolgáltatások végzésére. A cég már a jogszabály-módosítás életbe lépése előtti napokban bejelentette, hogy fokozatosan vissza kíván térni, és néhány hét múlva újra kínál majd kriptót, ezt az ügyfeleknek is megírták augusztus elején. Azóta azonban nem jött újabb információ.
A Bitpanda, amely végig itt volt
A Bitpanda az előző kormányzat alatt, a szigorú jogszabályok mellett is tudott engedélyt szerezni, így nem kellett kivonulnia a piacról, sőt, egy ideig ez volt az egyetlen, hazai engedéllyel rendelkező szolgáltató. Az osztrák tulajdonú vállalat más befektetési formákkal, hagyományos értékpapírokkal is foglalkozik.
Mit akar a magyar kormány?
Sopov Ildikó Éva parlamenti képviselő, a Tisza-kormány kriptós szakpolitikusa szerint a legfontosabb alapelv a kiszámíthatóság és az egyenlő versenyfeltételek. A piacra belépőnek pontosan tudnia kell, milyen szabályokkal kell számolnia, hogy erre üzleti modellt tudjon építeni. A kriptopiacnak nem a szabályozás hiányára van szüksége, hanem jól kialakított, natív szabályokra, amelyeket olyanok alkotnak, akik valóban értik a technológiát és az üzleti modellt.
Adópolitikai kérdésben nem foglalt állást, de megjegyezte, hogy Magyarországon a jelenlegi 15 százalékos kriptóadókulcs a régiós versenytársakhoz képest magasnak számít. Ez sok magyar kriptós közösségi tagot késztet külföldre költözésre – például Máltára vagy Paraguayba. Szerinte érdemes volna megfontolni egy, a némethez hasonló modellt, ahol egy bizonyos tartási idő után a nyereség adómentessé válik. Ez sokakat hazacsábíthatna, és Magyarországot regionális kriptoparadicsommá tehetné.
A szakember szerint a Technológiai Minisztérium, a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank már most előre gondolkodik egy támogató szabályozási és végrehajtási környezet kialakításán, amely nemcsak a hazai startup-ökoszisztémát erősítené, hanem külföldi alapítókat is Magyarországra vonzana.
Van-e jogorvoslat a károsultaknak?
A még a Fidesz-kormány által hozott validátori törvény miatt kárt szenvedőknek – például a piacról egyik napról a másikra kivonuló Revolut ügyfeleinek – a politikus szerint a hatályon kívül helyező jogszabály alapján nincs jogorvoslati lehetőségük. A szolgáltatók az akkori bizonytalan jogi környezetben döntöttek úgy, hogy leállítják a szolgáltatást és visszaváltják az ügyfelek kriptóját, ez szolgáltatói döntés volt, amelyhez a törvény semmilyen kártalanítási vagy jogorvoslati rendelkezést nem kapcsolt.
