Miért jelent Mása és Medvegyev komoly fenyegetést Ukrajna számára?

by N Csongor
Miért jelent Mása és Medvegyev komoly fenyegetést Ukrajna számára?

Ukrajna betiltotta a Mása és a medve című orosz animációs sorozatot

Ukrajna veszélyesnek ítélte a gyerekeknek szóló Mása és a medve című orosz televíziós számítógépes-animációs sorozatot, amelynek vetítését nem engedélyezik, és komoly szankciókat vezettek be az alkotók ellen. Az ukrán elnök honlapján közzétett döntés értelmében tíz évre szóló pénzügyi büntetéseket és jogkorlátozásokat foganatosítottak a stáb öt tagja és négy cég ellen, amelyek részt vettek a sorozat készítésében és forgalmazásában.

Az ukrán hatóságok szerint a film gyermekeknek szóló tartalomként álcázott oroszbarát narratívákat terjeszt, amelyek veszélyt jelentenek a nemzetbiztonságra. A Magyarországon is több csatornán vetített, 3D-s számítógépes animációs játékfilmsorozat alkotója, írója, producere és részben rendezője Oleg Kuzovkov, gyártója és forgalmazója pedig az Animaccord Animation Studios. Oroszországban a Rosszija 1 vetítette és a Karuszel ismételte, Magyarországon a Minimax és a TV2 sugározta.

A sorozat története szerint Mása egy nyughatatlan kislány, aki sok nehéz feladattal néz szembe, de nagyon ügyes, és ha segítenek neki, mindent könnyebben megcsinál. Barátja egy visszavonult cirkuszi nagy barna mackó, akivel a gyerek rengeteg elképesztő kalandba keveredik. Az epizódok a barátság, a gondoskodás, a kreativitás és a szabadság fontosságát mutatják be. A mese tele van felnőttek számára is ismerős és humoros tartalmú részekkel, ami abból adódik, hogy a négy év körüli kislány által elkövetett huncutságokat a legtöbb korabeli gyerek a valóságban is elköveti, így a szériában látott kalandokban magukra ismerhetnek a szülők és gyermekeik.

Az orosz Kommerszant című lap cikke név szerint felsorolja, kiket sújtanak szankciókkal: Oleg Kuzovkov forgatókönyvírót és rendezőt, az Animaccord stúdió társalapítóját, Dmitrij Lovejkót; Natalia Grishajevát, a sorozat szerzői jogát birtokló cég vezérigazgatóját, Marina Kuzminát, a produkció kereskedelmi igazgatóját, aki a nemzetközi promócióért és a jogok értékesítéséért felelős, valamint Igor Derkacsot, a Studio MiM animációs cég vezérigazgatóját. A listán szereplő jogi személyek között szerepel az Animakkord Kft., a Masha and the Bear Kft., az Animakkord Studio Kft. és a MiM Studio Kft.

A szankciók magukban foglalják az ügyben megnevezett magán- és jogi személyek összes Ukrajnában lévő vagyonának blokkolását, ami voltaképp elkobzást jelent, hiszen nem férhetnek hozzá a pénzükhöz és nem indíthatnak a számlákon semmiféle pénzügyi tranzakciót. Tilos az alkotóknak belépniük Ukrajnába, valamint ingatlanügyleteket lebonyolítaniuk és értékpapír-kereskedelmet folytatniuk. Nyilvánvaló, hogy az alkotógárda nem elsősorban Ukrajnában kívánja folytatni tevékenységét, és Oroszországon kívül is rendelkezhetnek pénzügyi forrásokkal, már csak a külföldi forgalmazók és a szerzői-vetítési jogdíjak miatt is.

Az orosz hatóságok a jövőben korlátozni fogják a hivatalos animaccord.com weboldalhoz, valamint az animációs sorozat hivatalos közösségimédia-platformjaihoz való hozzáférést minden nyelven – TikTok, Telegram, Instagram, Facebook –, beleértve a YouTube-ot is. A YouTube-on a sorozat jelenleg is látható magyarra szinkronizálva, és bizonyára nemcsak magyarul érhető el a különböző közösségimédia-felületeken vagy a jogdíj nélkül sugárzó egyéb csatornákon. A film aláfestő zenéje és a főszereplő figurák természetesen orosz mintákat, jelleget hordoznak. Az Ukrajna keleti határszélén élő oroszok egyébként is tudják fogni az orosz tévéadókat, így mindennek inkább szimbolikus a jelentősége, hiszen ezzel az erővel akár az összes orosz produkció vetítését is betilthatnák.

You may also like

Leave a Comment

Nem adunk pénzügyi tanácsokat, csak híreket és információkat osztunk meg a pénzügyek világából.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Befektető Pont