A MÁV megszólalt a Volánnál keletkezett több mint 10 milliárdos kárról

by N Csongor
A MÁV megszólalt a Volánnál keletkezett több mint 10 milliárdos kárról

Több mint 10 milliárdos kár a Volánnál: megszólalt a MÁV a szövevényes ügyben

A Volán-csoport és a MÁV-csoport minden lehetséges polgári jogi lépést megtesz annak érdekében, hogy megtérüljön a Volán-ügyben keletkezett, 10 milliárd forintot meghaladó kár – közölte pénteken a MÁV Zrt.

A társaság tájékoztatása szerint a folyamatban lévő komplex nyomozás a 2015 és 2018 közötti időszakban létrejött és teljesített, gyaníthatóan csalárd jogviszonyokat vizsgálja. Ezek a közlés szerint 10 milliárd forintos nagyságrendű vagyoni hátrányt okoztak a cégcsoportnak, közvetetten pedig az államnak.

A későbbi menedzsment felismerte, hogy a korábbi időszakban problémás jogviszonyok jöhettek létre, ezért az érintett szerződéseket felmondták, a kifizetéseket felfüggesztették, majd jogi lépéseket tettek. Ennek nyomán polgári peres és büntetőeljárások indultak.

A MÁV hangsúlyozta, hogy maradéktalanul együttműködik a nyomozó- és vádhatósággal, a folyamatban lévő eljárások részleteiről azonban a nyomozás érdekeire tekintettel nem ad további tájékoztatást.

Túlárazott buszok miatt indult a nyomozás

A Volán-ügyben 2021 óta folyik nyomozás hűtlen kezelés és pénzmosás gyanúja miatt. A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint 2015 és 2018 között 608 használt autóbuszt szerezhettek be túlárazva, ami jelentős vagyoni hátrányt okozhatott az állami Volán-társaságoknak.

A nyomozás a kecskeméti székház megvásárlására is kiterjed: a hatóság szerint ennél az ügyleten legalább 550 millió forintos vagyoni hátrány keletkezett.

A rendőrség gyanúja szerint a hűtlen kezelésből származó vagyont köztes cégeken és színlelt kölcsönszerződéseken keresztül továbbították, majd egyebek mellett ingatlanprojektek finanszírozására fordították.

Az ügyben két embert tartóztattak le: Jellinek Dániel üzletembert, az Indotek Group vezérigazgatóját és Szivek Norbertet, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. korábbi vezérigazgatóját.

You may also like

Leave a Comment

Nem adunk pénzügyi tanácsokat, csak híreket és információkat osztunk meg a pénzügyek világából.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Befektető Pont