Mennybe mentek a demokraták? Így alakult át az amerikai törvényhozás egy éjszaka alatt
A félidős választások győztesei a demokraták. Mind a 435 képviselői hely, valamint a 100-ból 33 szenátori pozíció is kiadó volt a félidős választások előtt.
Magyar idő szerint reggel hétre azonban már teljesen átalakult a kép: a képviselőházban egyértelműen kirajzolódik a Demokrata Párt fölénye, míg a szenátusban is látványos a többség – igaz, itt a grafikon készítésekor több szenátori szék sorsa még nem dőlt el.
Trump népszerűtlenségével magyarázzák a vereséget
Donald Trump elnök növekvő népszerűtlenségével magyarázta a republikánusok szenátusi vereségét Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője az amerikai félidős választások után. A demokratavezér álláspontja szerint a republikánusok követték Trumpot a szakadékba.
Trump elfogadná az eredményt
Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal – jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott interjúja alapján.
Texas is demokrata kézbe kerülhet
Nagyon úgy tűnik, hogy elvesztette Texast a Republikánus Párt, a kormányzó is demokrata lesz. A képviselőházban közel húsz éve nem volt ekkora demokrata többség.
Trump szerint győztek volna, ha ő is indul
Donald Trump szerint elsöprő győzelmet arattak volna a republikánusok, ha ő is indul a választáson. Az amerikai elnök nehezen viseli, hogy a Republikánus Párt elveszítette a törvényhozás mindkét házában a többséget, így „béna kacsa” lesz.
A tőzsdék a választás előtti csendben zártak
Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék, a nyitás már nem ígérkezik annyira vidámnak New Yorkban. A forintot nem viselte meg Trump kirohanása, a dollár gyengülése még segíti is a magyar fizetőeszközt.
