A gazdaság dönthet az amerikai félidős választásokon
Kedden ismét választanak az Egyesült Államokban: ezúttal nem elnököt, hanem képviselőket és szenátorokat. A Képviselőházban mind a 435 mandátumért folyik a harc, míg a Szenátusban a száz székből 35-ért küzdenek a jelöltek. A Kongresszus alsóházában a republikánusoknak jelenleg öt-, a felsőházban hatfős többségük van, ám idén valós esély mutatkozik arra, hogy mindkét házat elveszítsék. Egy előzetes közvélemény-kutatás szerint a demokraták csaknem mind a hét csatatér államban győzelemre számíthatnak, ami átbillentheti a Szenátus feletti kontrollt is. Egy kettős vereség jelentősen beszűkítheti Donald Trump elnök hatalmát, sőt akár újabb felelősségre vonási eljárás is indulhat ellene.
A gazdaság a legfontosabb téma
Idén a New York Times és a helyi Siena Egyetem közös kutatásaiban összesen 1,6 millió amerikait kérdeztek tervezett döntésük hátteréről. Az eredmények egyértelműek: a választók számára a legfontosabb kérdés a gazdaság. Ez volt a fő téma a 2024-es elnökválasztás előtt is, amelyet Trump nagy fölénnyel nyert meg demokrata riválisa, Kamala Harris előtt. Míg azonban akkor a választók a gazdaság kérdésében is előnyben részesítették Trumpot, ma e tekintetben már jobban bíznak a demokratákban, előnyük mintegy nyolc százalékpont. A hét csatatér államban – amelyekből Trump 2024-ben hatot megnyert – a megélhetési költségekről szólva még ennél is nagyobb, plusz kilenc százalékpontos előnyt élveznek a demokraták. Még Kansasban és Texasban is, amelyekben Trump két évvel ezelőtt fölényes győzelmet aratott.
Az iráni háború és a vámháború áremelkedést hozott
Mindez azt jelzi, hogy az Egyesült Államok és Izrael által február végén indított iráni háború olyan problémákat okozott, amelyek begyűrűztek az amerikai gazdaságba. A jelentősen megnövekedett üzemanyagárakat Trump egy orosz dízelbiznisszel próbálta orvosolni, a háború ráadásul súlyos dollármilliárdokba kerül az amerikai adófizetőknek. Árnövelő hatása volt a szintén Trump által indított vámháborúnak is. Mindezek miatt az amerikai választók most megbüntethetik a republikánusokat.
A migráció már nem döntő tényező
A migráció viszont már nem döntő tényező a választás kimenetelét tekintve. Bár az elmúlt két évben számos alkalommal kerültek az újságok címlapjára a bevándorlókat érintő hatósági rajtaütések és kitoloncolások, a szavazók mindössze 10 százaléka tartja a migrációt a szavazatát döntően befolyásoló kérdésnek, míg 2024-ben még 15 százalék gondolta ezt. Ráadásul a szavazók kis többsége ebben a kérdésben is jobban bízik a demokratákban.
Frusztrált választók, mélyen álló elnöki megítélés
A New York Times szerint egyértelmű, hogy a választók frusztráltak Trump politikája miatt. Országosan a megkérdezettek 60 százaléka elégedetlen a teljesítményével – az iráni háború előtt, idén februárban még csak 46 százalék volt ez az arány –, és a választók alig több mint harmada, 35 százaléka elégedett azzal, ahogy kezeli a gazdaságot, szemben az áprilisi 43 százalékkal. Trump megítélése mélyen áll a férfiak és a nők, a feketék és a latinók, a demokraták és a függetlenek, valamint kisebb mértékben a republikánusok körében is. Általános népszerűtlensége ellenére az elnök mégis relatíve nagy bázissal bír: a republikánusok több mint 80 százaléka mondta azt, hogy elégedett a teljesítményével, azaz nincsenek jelei annak, hogy tömegével pártolnak el tőle a hűséges szavazói. Pártként a demokraták sem különösebben népszerűek: múlt hónapban a megkérdezettek 28 százaléka volt elégedett a párttal, a republikánusok esetében ez az arány 36 százalék volt.
Az egyéni jelöltek is számítanak
A demokraták előnye a már említett tényezők mellett az egyéni jelöltekre vezethető vissza, amelyek minősége a felmérések szerint szintén fontos tényező. Texasban a demokraták szenátorjelöltje, James Talarico hat százalékponttal népszerűbb riválisánál az előzetes közvélemény-kutatások szerint, miközben pártja jóval rosszabbul teljesít. Dél-Karolinában, ahol 2024-ben Trump 18 százalékpontos előnnyel nyert, fej-fej mellett áll Darline Graham republikánus szenátor és kihívója, Annie Andrews; a demokrata jelölt pártolói azért szavaznak rá, mert politikájával és karakterével is szimpatizálnak.
Ítélethirdetés előtt
Összegezve: a félidős választásokon gyakorlatilag a második Trump-ciklus első két évét értékelik az amerikaiak, a gazdasági nehézségek, az iráni háború és a vámháború okozta áremelkedések és életszínvonal-romlás pedig döntő tényezőnek tűnik az ítélet meghozatalában. Szinte biztos, hogy a Képviselőház a demokratáké lesz, a nagy kérdés, hogy a Szenátusban is sikerül-e megfordítaniuk az erőviszonyokat. Magyar idő szerint szerda délelőtt már sokkal többet tudhatunk, szoros eredmény esetén azonban napokba is telhet, míg teljesen kitisztul a kép.
