Von der Leyen „társult tagságot” ajánlott Kanadának, Trump vámokkal fenyegetőzik
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán, az unió helyzetét értékelő beszédében azt javasolta, hogy Kanada váljon az Európai Unió első „társult tagjává”. A bejelentés a helyszínen hallgató Mark Carney kanadai miniszterelnökhöz intézett szavak formájában hangzott el, és több tagállami vezetőt is meglepett.
A „társult tagság” hivatalosan nem létező státusz az Európai Unióban. Az uniós szerződések jelenleg csak tagjelölt országokat és tagországokat ismernek el, így egy ilyen forma bevezetéséhez a szerződéseket is módosítani kellene. Azt egyelőre nem lehet tudni, pontosan milyen tartalommal töltenék meg ezt a státuszt.
Szent-Iványi István külpolitikai szakértő szerint a javaslat nem kiérlelt gondolat, és több tagállamot is meglepett, ugyanakkor valószínűtlennek tartja, hogy Von der Leyen legalább a nagy tagállamokkal, Franciaországgal és Németországgal ne egyeztetett volna előzetesen. A szakértő politikai terméknek nevezte a felvetést, amely üzenet Kanadának és az Egyesült Államoknak is arról szól, hogy az unió szorosabbra kívánja fűzni kapcsolatait Kanadával gazdasági, kereskedelmi, tudományos, kulturális és védelmi téren is.
Donald Trump amerikai elnök szerdán vámok kivetésével, illetve egyes területeken az Európai Unióval folytatott kereskedelem leállításával fenyegette meg az Uniót, ha az EU szorosabbra fűzi kapcsolatait Kanadával. Szent-Iványi szerint Washingtonban azonnal megértették, hogy a javaslat reakció az amerikai vámokra és a Kanada függetlenségét megkérdőjelező amerikai kijelentésekre.
A szakértő szerint az erőteljes közeledés nyitánya lehet a beszéd, amely hasonló hatásokkal járhat, mint az uniós tagjelölti státusz megadása: már az ígéret is kedvező folyamatokat indíthat el. A kockázatok azonban nem elhanyagolhatók, mert ha az ötlet erős ellenállásba ütközik a tagállamok részéről, az mind az EU, mind Von der Leyen presztízsét rombolhatja.
Von der Leyen beszédében azt is bejelentette, hogy elő fogja terjeszteni az Európai Biztonsági Tanács megvalósításáról szóló elképzeléseket, amelyekben Kanada, Norvégia, Ukrajna, az Egyesült Királyság és mások is partnerek lehetnek. Szent-Iványi szerint a színfalak mögött eközben az Európai Külügyi Szolgálat átalakításáról is folyik egy kezdeményezés, amely csökkentené Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő önállóságát.
A bizottsági elnök a beszédében Magyarországról is szólt, és azt mondta, hogy április 12-e emlékezetes marad, mert a magyar emberek a demokrácia és Európa mellett döntöttek, visszavezették Magyarországot az unió közösségébe, és megkezdődött a harc a korrupció ellen. Szent-Iványi szerint ez a magyar kormány számára jó jel, mert azt mutatja, hogy egyelőre tart a kegyelmi állapot, és az Európai Bizottság várhatóan úgy fogja találni, hogy teljesítették a jogállamisági kritériumokat.
