Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
A legnagyobb diszkontláncok népszerűsége hazai viszonylatban is kiemelkedő, a vásárlók jelentős hányada már nehezen tudja elképzelni a mindennapjait nélkülük. A kiskereskedelmi rangsorban a Lidl toronymagasan az élen végzett mintegy 1801,6 milliárd forintos forgalmával, úgy, hogy nagyjából harmadannyi üzletet működtetett és feleannyi dolgozót foglalkoztatott, mint a második helyezett Spar. A Penny és az Aldi a hatodik, illetve a hetedik helyen végzett 678,5 milliárd, valamint 644 milliárd forintos forgalmával.
Október végén ismét körbejártuk a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteit, hogy feltérképezzük az árakat. A közel 20 termékből álló fiktív fogyasztói kosár esetében a szeptemberi esés után ismét az árak emelkedését láttuk, ennek mértéke azonban nem érte el azt a szintet, amit a vásárlók komolyan megéreznének a pénztárcájukon. Az üzletekben 10 737 forint volt a bevásárlói kosár értéke, szemben az egy hónappal korábbi 10 501 forinttal, ami 2,24 százalékos áremelkedésnek felelt meg. Az árak gyakorlatilag az augusztusi szintre korrigáltak, az akkor mért 10 794 forintos szinthez viszonyítva csak egészen minimális volt az eltérés.
Jelentősen drágult a trappista sajtok kilója a diszkontokban: az átlagár egy hónap alatt 16,03 százalékkal ugrott meg. A hazai tejágazat komoly nehézségekkel küzd, amelyet alacsony felvásárlási árak, emelkedő költségek és egyre erősebb importverseny is terhel. A közel tíz hónapja tartó válság hatásai a termelőket, a feldolgozókat és a kereskedőket egyaránt sújtják. A tej és tejtermékek importja soha nem látott magasságokat ért el, a joghurtok vagy a vaj 70 százalék körüli importszintjét mára a sajté is elérte, pedig korábban ez az arány az 50 százalék körüli szinten mozgott.
A kristálycukor kilója október végén átlagosan 6,1 százalékkal volt drágább, ami a bevásárlás végösszegében észrevehetetlen eltérést jelent. A nemzetközi cukorpiacon az elmúlt hetekben szűkült a kínálat, az Európai Unióban pedig drasztikusan romlott a cukorrépatermés. Az uniós cukortermelés az előző szezonhoz képest 18 százalékkal, 13,4 millió tonnára csökkenhet, a zárókészletek pedig 3,06 millióról 2,32 millió tonnára mérséklődhetnek.
Bár szeptemberről októberre emelkedtek az árak, a 2,24 százalékos drágulás csak párszáz forinttal dobta meg a bevásárlásnál fizetendő végösszeget. Az előző év azonos időszakához képest ráadásul továbbra is lényegesen olcsóbb a bevásárlás: október végén az egy évvel korábbi állapothoz képest átlagosan 11,74 százalékkal került kevesebbe a bevásárlás az üzletekben.
