Tisz megszünteti-e az elődök húszéves jogsértéseit?

by N Csongor
Tisz megszünteti-e az elődök húszéves jogsértéseit?

Helyrehozza-e a Tisza-kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?

A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme. A jogosultak a Tisza választási győzelme után erős bizalommal fordultak az új kormány felé, hiszen 2006 decembere óta egyetlen korábbi kabinet sem biztosított számukra felhasználási lehetőséget.

Ez a Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Orbán Viktor vezette kormányok miniszterei alatt is így történt, annak ellenére, hogy az 1991-es XXV. törvény – a jegytulajdonosok jogértelmezése szerint – folyamatos felhasználási lehetőség biztosítását írja elő a mindenkori kormány számára. Az illetékesek a törvény hatályosságát és a kárpótlási jegyekben megtestesített törvényi kötelezettséget elismerték, de a folyamatos felhasználási lehetőség biztosításának kötelezettségét vitatták.

A felhasználás szüneteltetésének szabályai

A törvény szövegében a folyamatos kötelezettség kifejezés valóban nem szerepel, más jogszabályok sem rögzítenek hasonló kitételt. A kárpótlási törvény ugyanakkor tételesen kitér arra, hogy a felhasználás biztosítását mikor és hány alkalommal szüneteltetheti a magyar állam képviseletében eljáró hivatal: az Állami Vagyonügynökség javaslatára a kormány a forgalomban levő valamennyi kárpótlási jegy vásárlási célú felhasználását 1996. december 31-ig évente legfeljebb összesen hat hónapos időtartamra függeszthette fel, ezt az időpontot követően pedig a vásárlási célú felhasználás nem korlátozható.

A jegytulajdonosok idén a Pénzügyminisztériumtól olyan magyarázatot kaptak a felhasználási lehetőség elmaradására, miszerint azt nem tervezték be a 2026-os költségvetésbe. A kárpótoltak tehát az indoklás szerint amiatt kerültek joghátrányba, mert a jogalkotó erre a költségvetés megalkotásakor nem tért ki. Ez a mulasztás a költségvetés megalkotóinak róható fel, és a jövő évi költségvetés elfogadásáig még pótolható.

Mekkora terhet jelent a jegyek kivonása?

Arról, hogy mekkora terhet ró a költségvetésre a kárpótlási jegyek kivonása, friss, hiteles adatok nem érhetők el, korábbi adatok alapján azonban ez a teher elméletileg 2-4 milliárd forint körülire tehető. A jegyek nagyobb része fizikai, azaz kinyomtatott értékpapírként került a jogosultakhoz 1991 és 1994 között, csak egy kisebb részét, mintegy 300-500 millió forint értékben tették tulajdonosaik értékpapírszámlákra. A fizikai jegyek többsége valószínűleg már elkallódott, így a tényleges költségvetési teher hozzávetőleg egymilliárd forint lehet.

A kompenzáció lehetséges mértéke

A jegytulajdonosok a húsz évnyi kényszerű várakozás miatt a kárpótlási törvényben rögzített 1742 forintos kamattal növelt névértéken felül az infláció miatt elszenvedett veszteség enyhítését várják. Az 1991-es XXV. törvény szelleméből kiindulva a húsz évnyi felhasználási szünetre ugyanazt a jogalkotói akaratot kell alkalmazni, mint amit a törvény azok számára biztosított, akik a kárpótlási igények beadásakor hivatali kapacitáshiány miatt kerültek hátrányba: ezt a törvény a mindenkori jegybanki alapkamat 75 százalékában ismerte el.

Ha a Tisza-kormány ugyanebben a mértékben növeli meg az 1994. decemberére 1742 forintra emelt névértéket, akkor a húsz éves szüneteltetés miatt 2007 januárjától mostanáig a kamattal növelt névértéket hozzávetőleg a duplájára kell emelni. Amennyiben a veszteséget az infláció mértékével ismeri el, az valamivel nagyobb összeget eredményez. A kompenzáció mértékét törvénymódosítással lehet megadni a jogosultak számára.

Törvénymódosítással lehet reparálni azt a joghátrányt is, ami abból származik, hogy az Orbán-kormány 12 éven keresztül nem gondoskodott az Európai Unió 2013-ban alkotott rendeletének 2025. december 31-ei hatállyal történő alkalmazkodásáról, miszerint e határidő után kárpótlási jeggyel nem lehet a tőzsdén kereskedni. Azok a jegytulajdonosok, akik éveken át tartós befektetési számlán tartották jegyeiket egy későbbi beváltás és az adómentesség reményében, a tőzsdei kereskedés megszüntetésével kérdésessé vált adómentességgel szembesültek.

A Tisza-kormánynak a jegyesek újólag elszenvedett jogsérelmei miatt, valamint a jogállamiság helyreállítására tett vállalása érdekében egyrészt biztosítania kellene az 1991-es XXV. törvény betartását, másrészt az előző kormányok húsz éven át tartó mulasztásos törvénysértéséből fakadó anyagi veszteségek kompenzálását.

You may also like

Leave a Comment

Nem adunk pénzügyi tanácsokat, csak híreket és információkat osztunk meg a pénzügyek világából.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Befektető Pont