Közzétették a kormány gyermekvédelmi jelentését
A több mint 200 oldalas dokumentum a kormany.hu oldalon érhető el. A jelentés a május és augusztus között végzett komplex felmérés alapján készült, amelynek eredményei egy országos látogatássorozat tapasztalatain alapulnak. A felmérést végzők 12 vármegyében 19 intézményt, illetve szakmai egységet kerestek fel, mintegy félezer szakemberrel találkoztak, és csaknem száz órányi személyes beszélgetést folytattak.
A jelentés szerint a Magyarországon élő több mint 1,6 millió gyerek közül 130 ezret tartanak nyilván veszélyeztetettként, ami a gyerekek közel 8 százalékát jelenti. A helyzet Észak-Magyarországon a legkritikusabb, míg Közép-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon regisztrálták a legkevesebb érintettet.
2010 és 2025 között 17 százalékkal nőtt a családból kiemelt gyerekek száma. Tízezer kiskorú gyerek közül 2010-ben 99, 2024-ben már 127 nem élt a vér szerinti családjával. Jelenleg az utógondozói ellátásban élőkkel együtt mintegy 23 ezer gyerek nevelkedik állami gondoskodásban.
A dokumentum leszögezi: a magyar gyermekvédelmi rendszer 2026-ra a strukturális összeomlás határára sodródott. A rendszer tényleges összeomlását jelenleg kizárólag egyes szakemberek személyes hivatástudata, elkötelezettsége, többletmunkája, kitartása és egyéni, helyi megoldások akadályozzák meg.
A szociális és családügyi miniszter szombaton a budapesti Kossuth Lajos Gyermekotthonban ismertette a rendszer működéséről készített jelentést. A miniszter azonnali cselekvést sürgetett, és úgy fogalmazott, hogy a rendszert csak a benne dolgozó emberek elkötelezettsége és hitvallása tartja életben. A szakemberek elsősorban a rendszer túlterheltségét és az égető szakemberhiányt jelölték meg a legnagyobb problémák között.
Kátai-Németh Vilmos hangsúlyozta: az államnak azon kívül, hogy megvédje a gyerekeket, az is feladata, hogy olyan környezetben nőjenek fel, ahol fejlődhetnek, kiteljesedhetnek és szerető környezetet találnak.
Magyar Péter miniszterelnök szombati, budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: közösen, egy nemzetként kell kimondani, hogy felelősek vagyunk a ránk bízott gyermekekért. A gyermekvédelmi rendszerről készített részletes jelentést és a kormány lépéseit ismertető sajtótájékoztatón a miniszterelnök kiemelte azt is, hogy nem fogják még egyszer hagyni, hogy a politika cserben hagyja az egyébként is traumatizált, családokból kiemelt vagy nagyon nehéz családi körülmények között élő gyermekeket. Hangsúlyozta továbbá, hogy a kormány szakít azzal a gyakorlattal, hogy ha tudomására jut valamilyen probléma vagy bűncselekmény, akkor azt eltitkolja a magyar emberek elől.
