Magyar Péter katáról és vagyonadóról szóló új részletei

by N Csongor
Magyar Péter katáról és vagyonadóról szóló új részletei

Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról

A kisadózó vállalkozások tételes adójának visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza – jelentette be a miniszterelnök az országjárásának szolnoki állomásán szombaton.

Magyar Péter közölte, ismét lehetővé tennék, hogy a katázó vállalkozók ne csak magánszemélyeknek, hanem cégeknek és szervezeteknek is számlázhassanak, továbbá kiterjesztenék a jogosultak körét a nem főfoglalkozású vállalkozókra, a főállásuk mellett dolgozókra, a nyugdíjasokra és az egyetemistákra is.

A miniszterelnök azt mondta, dolgoznak egy olyan megoldáson, amely akár százezer vagy annál is több kisadózó csatlakozását jelentheti a kedvező adózási formához. Hozzátette, a kata kiterjesztésével együtt rendezni kell a kisadózók társadalombiztosítási és nyugdíjjogosultságát is. „Nem lehet egy országban több százezer embert nyugdíj nélkül hagyni. Nemcsak a holnapra kell gondolni, hanem a holnaputánra is” – fogalmazott.

Magyar Péter közölte, emiatt a kata havi adóját is emelni kell, akár egy lépésben jelentősen, akár két kisebb lépésben, és a tervek között szerepel, hogy az éves bevételi összeghatárt 19 millió forintra emeljék.

A szupergazdagoknak magasabb adó

Magyar Péter azt is közölte, szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót 2027. január 1-től annál, mint azt vállalták. A kormányfő közölte, lehet, hogy egy bizonyos összeghatár, 500 milliárd forint felett nem egy százalék lesz az adó mértéke, hanem több. Jelezte, a részleteket Kármán András pénzügyminiszter fogja ismertetni.

Hozzátette, a vagyonadó a Tisza Párt egyik legtámogatottabb vállalása volt, amelyet a fideszes szavazók is támogattak.

A szolnoki eseményen ellentüntetők meg akarták dobni a kormányfőt, de a színpadot sem találták el.

You may also like

Leave a Comment

Nem adunk pénzügyi tanácsokat, csak híreket és információkat osztunk meg a pénzügyek világából.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Befektető Pont