Vagyonadó: a családi vagyonkezelés kerülhet előtérbe
A vagyonadóról szóló törvényjavaslat legfontosabb hatása nem a költségvetésben, hanem a családokban jelentkezhet: a vagyontervezés a családi döntések középpontjába kerülhet – értékeli a javaslatot az APELSO Wealth Management. A kormány október 27-én nyújtotta be az Országgyűlésnek a vagyonadóról szóló törvényjavaslatot (T/930). Az értékelés szerint a javaslat a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezethez képest a szerkezetén nem, a részletein – főként a cégek és az ingatlanok értékelésén – érdemben változott.
Dr. Illés István, az APELSO Wealth Management társalapítója szerint a vagyonadó egyik legnagyobb hatása nem az évi egy százalék lesz, hanem az, hogy a családi vagyon sorsa a vasárnapi ebéd terítékére kerül. A benyújtott javaslat pontosít néhány részletet, de a lényegén nem változtat: a vagyont, a családot és a generációkat együtt kell kezelni. Amit a nyugaton évszázadok alatt tanultak meg, a hazai családok most néhány hónap alatt sajátíthatják el – fogalmazott.
Módosulások a tervezethez képest
A benyújtott szöveg több ponton a vállalkozó családok javára módosult. Ha a társaság saját tőkéje legfeljebb 100 millió forint, a tulajdonos a hozamalapú képlet helyett a könyv szerinti értéket is választhatja. Bővült a holdingcégek köre: a pénzügyi eszközöket, követeléseket, készpénzt vagy saját használatú ingatlant tartó családi holdingok is ide tartozhatnak, ha tevékenységük nem termékértékesítést vagy szolgáltatásnyújtást céloz. A nagyobb cégeknél a rejtett tartalékok kiszámításához már nincs mindig szükség könyvvizsgálóra. A közeli hozzátartozók részesedését immár össze kell számítani, így a családi cég tulajdonának szétosztása önmagában nem csökkenti az adóalapot.
Mi maradt változatlan?
A vagyonadó alapjai változatlanok: személyenként 1 milliárd forint mentesség, a házastársak külön adóznak, de a házassági vagyonjogi szabályok szerint. A bizalmi vagyonkezelés és a magánalapítvány továbbra is önálló adóalany, saját 1 milliárd forintos mentességgel. Megmaradt a visszaélés-ellenes szabály, amely az adó köztudomásúvá válása óta végrehajtott vagyon-átrendezéseket is vizsgálhatja, a valós célt pedig az adózónak kell igazolnia. A fizetési könnyítés továbbra is a NAV mérlegelésén múlik, automatikus részletfizetés nincs.
Nyugati minták és hazai teendők
Az Egyesült Államokban a szövetségi örökösödési adó több mint száz éve terheli a nagy hagyatékokat, ma a mentességi határ feletti 40 százalékos kulccsal. Erre épült ki a családi trustok, családi irodák és alapítványok gyakorlata. Az APELSO szerint a közös pont mindenhol ugyanaz: az adó fontos motivátor, az eredmény azonban az érettebb családi gondolkodás. Magyarországon ez a fordulat most különösen időszerű, mert a rendszerváltás után vállalkozást alapító első generáció éppen most adja át a stafétát. A szakértők családi vagyonleltár, a családi cég jövőjéről szóló döntés, likviditási terv és dokumentált családi célok kialakítását javasolják.
