Bod Péter Ákos a globális állampapírpiacról: hozamemelkedés megállíthatatlanul?
Az amerikai 30 éves államkötvényhozam a héten 2004 óta nem látott szintre ugrott. A globális állampapírpiaci folyamatok hatásai a magyar gazdaságot is érintik, és befolyásolhatják az euróbevezetéshez szükséges feltételek teljesítését – elemzi legfrissebb írásában Bod Péter Ákos, volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár.
A globális kötvényhozamok a nyár elejétől folyamatosan emelkednek, a 10 éves amerikai állampapírok hozama az év eleje óta 80 bázisponttal nőtt, szeptemberre meghaladva az 5 százalékot. A hozamnövekedés az egész lejárati spektrumban folytatódott, nemcsak a rövid, hanem az igen hosszú lejáratú amerikai állampapíroknál is. Szeptember végén a 10 éves papírok referenciaértéke már 5,28 százalék, ami 19 éves csúcs, a 30 éves államkötvényhozam pedig 5,6 százalék fölé emelkedett, a legmagasabb érték 2004 óta.
A folyamatban szerepet játszik az amerikai állampénzügyi helyzet romlása és a vámháború, amely nem hozta a várt költségvetési bevételeket, erre rakódik a közel-keleti konfliktus miatti áremelkedés és az inflációs várakozások emelkedése. A rövid lejáratú hozamok azért emelkednek, mert a Federal Reserve novemberi, de legkésőbb decemberi ülésétől újabb kamatemelés várható.
Az amerikai nominális hozamszintek emelkedése felülmúlta a közép- és hosszú távú inflációs várakozások változását, vagyis magasabb előretekintő reálkamatok alakultak ki. Ha az elvileg legkevésbé kockázatos állampapírok kényelmes reálhozamot ígérnek, az megrendítheti a kockázatosabb eszközosztályok iránti befektetői viszonyt, és az amerikai tőkepiacok mérete miatt joggal aggasztja az elemzőket egy esetleges nagy korrekció lehetősége.
A nominális hozamemelkedés globális jellegű: a befektetési minősítésű állampapíroknál az amerikai-izraeli-iráni háborúskodás kezdete óta tovább emelkedtek a hozamszintek. A folyamat régebb óta tart, dinamikája hasonló a Covid-járvány után a fogyasztói és termelői árak terén végbement változásokhoz. Míg az év elejére az inflációs trendek kisimulni látszottak, az állampapírok hozamai nem normalizálódtak, hanem kúsztak felfelé.
2015 és 2020 között az állami költségvetések az olcsó pénz korszakát élvezve folytatták az eladósodást, a polikrízis éveiben pedig tovább dagadtak az államadósságok, immár emelkedő hozamszintek mellett. Ez hosszabb távon fenntarthatatlan, a rizikók felismerése pedig tovább emeli az állampapíroktól elvárt hozamszintet. Az inflációs várakozásokat az energiapiaci zavarok mellett az AI-hullám is növeli, amely megnövelte a keresletet fontos termékcsoportok iránt, és a lassabb kínálat miatt jelentős drágulást idézett elő.
A mai trendek alapján a vezető nyugati országok az államadósság finanszírozása tekintetében két csoportra látszanak szakadni: a mérsékelt hozamszintű euróövezetre, amelyhez felnőtt a nagy államadósság-volument hordozó Japán, valamint a brit és amerikai esetre, jóval magasabb kamatjaival. A fejlett világ baját azonnal megérzik a feltörekvő gazdaságok is.
Ha folytatódik az állampapírhozamok emelkedése és a vezető jegybankok mértékadó kamatainak drágulása, az jogosan veti fel a kérdést, hogy mindez mennyire érinti Magyarországot a nagy államadóssággal és súlyos kamatterhével. Az MNB alapkamata a mai inflációhoz mérve igen nagy reálkamatszinten van, így ráférne további kamatmérséklés, miközben az Államadósság Kezelő Központ a mainál olcsóbban szeretné finanszírozni az államadósságot, a magyar szuverén kockázati besorolás azonban még az A osztály alját sem éri el.
Az euróátvétel ismérvrendszerében szereplő, mérsékelt állampapírhozam-szintre vonatkozó határérték teljesítése szempontjából a kérdésfeltevés annyiban idő előtti, hogy ma még lehetetlen előrelátni a hivatalos felvételi kérelem benyújtása idején fennálló viszonyokat. A maastrichti ismérvek közül kettő, az államkamatszint és a harmonizált fogyasztóiár-index nem kötött nominális érték, hanem az eurócsoport élenjáróihoz viszonyított változó. Szimmetrikus sokk esetén minden állam romlást szenved el, a kevésbé fejlett országok azonban szerkezeti gondjaik és intézményi merevségeik miatt jellemzően nagyobb mértékben szoktak reagálni.
A tornyosuló veszélyek láttán mielőbb és minél határozottabban érdemes megszabadulni a visszahúzó tényezőktől, csökkentve az államadóssági hányadot, a piaci hatékonyságot rontó állami intervenciót, valamint a szabályozói és gazdaságpolitikai bizonytalanságokat – így válik valószínűbbé a kitűzött stratégiai cél teljesülése.
