Prágában dobta be a nagy tervet Magyar Péter
Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Prágában, Andrej Babis cseh kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón történelminek nevezte az első cseh-magyar kormányülést, és jelezte, hogy tavasszal Budapesten lesz a második kormányközi konzultáció.
A magyar miniszterelnök örömét fejezte ki amiatt, hogy a visegrádi négyek együttműködésének sikerült új lendületet adni, hozzátéve, hogy ha így megy tovább, Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia együttműködése erősebb lehet, mint valaha.
A V4-es gyorsvasút lehetőségéről szólva Magyar Péter azt mondta: Közép-Európának szüksége van szimbolikus, de egyben kézzel fogható közös projektekre. Hangsúlyozta: itt az ideje, hogy észak-déli irányban is összekössék fővárosaikat, nagyvárosaikat, és ezzel mintegy 60 millió embert.
Hozzátette: Magyarországnak, Lengyelországnak, Szlovákiának és Csehországnak együtt kell dolgoznia azon, hogy már most jelentős támogatást szerezzenek a következő hétéves uniós költségvetésben a gyorsvasút több mint 10 milliárd eurós projektjéhez.
