Mozgalmas nap a Wall Streeten a félidős választások előtt

by N Csongor
Mozgalmas nap a Wall Streeten a félidős választások előtt

Vegyes zárás a Wall Streeten a Fed-döntés és a félidős választások előtt

Enyhe emelkedéssel zárták a szerdai kereskedést a legfontosabb New York-i tőzsdeindexek, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) ülésén változatlanul hagyta az irányadó kamatot. Mindez kevesebb mint egy héttel a november 3-i amerikai félidős választás előtt történt, amelyen eldől, melyik párt szerzi meg a többséget a Kongresszusban.

Az ipari részvényeket tömörítő Dow Jones 0,2 százalékkal került feljebb, a legnagyobb amerikai cégeket listázó S&P 500 0,3 százalékkal emelkedett, csakúgy, mint a technológiai Nasdaq.

A Fed tartotta a kamatot

A Fed a piaci várakozásoknak megfelelően változatlanul, a 3,75-4,00 százalékos célsávban tartotta az irányadó dollárkamatot. Egy hónappal korábban, szeptemberben 0,25 százalékponttal emelték a ráta szintjét, ami 2023 óta az első kamatemelés volt a tengerentúlon. A döntés hátterében továbbra is a magas amerikai infláció áll.

Kevin Warsh, a Fed elnöke a döntést követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a kamattartás ellenére a jegybank továbbra is az ár stabilitására összpontosít, és a foglalkoztatási helyzetet meglehetősen kedvezőnek nevezte.

Jeff Schulze, a Franklin Templeton Institute vezető befektetési stratégiája szerint a mostani döntés sem zárja ki egy újabb, 25 bázispontos kamatemelés lehetőségét az év vége előtt. Hozzátette: a piacok számára a legfontosabb kérdés a szigorítás üteme, és úgy tűnik, a bizottság megelégszik azzal, hogy a tavalyi kamatcsökkentési ciklust fokozatosan fordítja vissza, ami a múltból kiindulva kedvezőbb környezetet teremt a kockázatos eszközök számára.

Tech-cégek és chipgyártók mozgatták a piacot

A kereskedést az amerikai technológiai cégek gyorsjelentései is befolyásolták. Az Oracle részvényei közel 11 százalékkal ugrottak, miután a vállalat 225 milliárd dolláros árbevételt jelzett előre a 2030-as pénzügyi évre, ami évi 35 százalékos növekedésnek felel meg. A cég azt is közölte, hogy a 2027 és 2030 közötti pénzügyi években legfeljebb 20 milliárd dollárra korlátozza a további forrásbevonást.

A chipgyártók részvényei szintén emelkedtek, miután a dél-koreai SK Hynix rekordnagyságú negyedéves nyereségről számolt be. A vállalat amerikai tőzsdén jegyzett részvényei 13 százalékkal drágultak. A Micron Technology árfolyama közel 6 százalékkal, az Arm Holdingsé 4 százalékkal emelkedett, a Marvell Technology és az Advanced Micro Devices (AMD) pedig egyaránt 3 százalékos pluszban zárt.

Alphabet-zuhanás, Microsoft-emelkedés zárás után

A befektetők figyelme a tőzsdezárás után is a mesterséges intelligenciához kapcsolódó befektetésekre összpontosult, miután az Alphabet és a Microsoft közzétette legfrissebb negyedéves eredményeit.

A zárás utáni elektronikus kereskedésben az Alphabet részvényei több mint 10 százalékkal zuhantak, miután a vállalat a harmadik negyedévben alulmúlta a várakozásokat. Az egy részvényre jutó korrigált nyereség 2,67 dollár lett a várt 3,02 dollárral szemben. Az árbevétel ugyan 25 százalékkal nőtt éves alapon, és 127,58 milliárd dollárt tett ki, de elmaradt a piaci konszenzusban szereplő 128,22 milliárd dollártól. A befektetőket még inkább aggasztotta, hogy a Google anyavállalata fenntartja a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházási előrejelzéseit: a ráfordítások idén várhatóan meghaladják a 200 milliárd, jövőre pedig a 300 milliárd dollárt, ami felveti a jövőbeli megtérülés kockázatát.

Bill Northey, a U.S. Bank Asset Management Group befektetési igazgatója szerint a valódi kérdés az, hogy ez az állapot hosszú éveken át fenntartható-e a mesterséges intelligenciához kapcsolódó iparágakban, és milyen hozamot érhetnek el azok, akik ma jelentős összegeket fektetnek be. Úgy véli, idővel egyértelmű győztesek és vesztesek alakulnak ki.

A Microsoft részvényeinek árfolyama ezzel szemben 4 százalékkal emelkedett a zárás utáni kereskedésben, miután a vállalat a vártnál jobb negyedéves eredményekről számolt be. A kedvező teljesítményt az Azure felhőinfrastruktúra-üzletág 48 százalékos növekedése hajtotta. Az egy részvényre jutó korrigált nyereség 4,89 dollár lett a várt 4,73 dollárral szemben, az árbevétel pedig 92,28 milliárd dollárt tett ki az elemzői konszenzusban szereplő 90,69 milliárd dollár helyett, ami 19 százalékos növekedést jelent. A vállalat a negyedév során 45,2 milliárd dollárt fordított beruházásokra és pénzügyi lízingügyletekre, ami mintegy 30 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest, ugyanakkor elmaradt az elemzők által várt átlagosan 50,7 milliárd dollártól.

You may also like

Leave a Comment

Nem adunk pénzügyi tanácsokat, csak híreket és információkat osztunk meg a pénzügyek világából.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Befektető Pont