Leváltották Ókovács Szilvesztert a Magyar Állami Operaház éléről
Ókovács Szilveszter 2013. január 28. óta volt a Magyar Állami Operaház főigazgatója.
Tarr Zoltán november 2-től megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát – jelentette be a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium. A döntést az intézmény átvilágításának megállapításai alapján hozta meg a miniszter.
A döntésről szóló közleményben az áll, hogy a minisztérium új pályázatot ír ki a főigazgatói posztra, az átmeneti időszakban pedig Ivacs Balázs látja el a főigazgatói feladatokat.
Azt is írják, hogy az átvilágítás számos szabálytalanságot tárt fel. Megállapították, hogy a főigazgatónak rendszeresen, havonta több százezer forint összegben fizettek ki olyan célprémiumokat, amelyekhez a vonatkozó szabályok szerint miniszteri jóváhagyásra lett volna szükség – áll a közleményben. Hozzátették: a kifizetések alapjául szolgáló célfeladatok között kommunikációs tevékenységek és főzeneigazgatói feladatok is szerepeltek.
