Vízkrízis: mi lesz a mezőgazdaság jövője?
A környezet drámai változása a teljes nemzetgazdaságot érinti – hangzott el egy fenntarthatósági konferencia panelbeszélgetésén. A résztvevők felidézték: a paksi atomerőművet is rövid időre le kellett állítani, mert a Dunában olyan kevés víz volt. A történelmi aszály elsősorban az agráriumot sújtotta, de a nagyvállalatoknak vissza kellett fogniuk a termelést, elakadt a folyami közlekedés, és a turizmus is bajba került a nyár közepén.
A pénzintézetek is felkészültek a kríziskezelésre: egy nagybank belső részleget alakított ki, amely segíti az ügyfeleket, és kapcsolatot tart a kormányzattal. Napokon belül a kormány elé kerül az az akcióterv, amely a legsürgősebb lépéseket határozza meg, például a Tisza ártereinek átalakítását, hogy a környező területeket eláraszthassák. A bank részt kíván venni a konzultációban arról, miként alakítsák át a támogatási rendszert és a jogszabályokat a vízmegtartás érdekében. Komoly beruházásokra lesz szükség a mezőgazdaságban a fenntartható működéshez, amelyhez a körforgásos gazdálkodást támogató, kedvezményes finanszírozási termék is rendelkezésre áll.
A szakértők szerint nem létezik egységes csodamegoldás: mindenhol a helyi adottságokat kell figyelembe venni. Szikes, homokos alföldi talajon más módszer kell a nyereséges gazdálkodáshoz, mint a csapadékosabb Nyugat-Dunántúlon. A gazdákat meg kell győzni arról, hogy váltsanak a megszokott termelési módszerekről.
A felszín alatti vízkészleteket védeni kell, a vízkivételt korlátozni, mert azok néha csak több száz év alatt pótlódnak. A 620 millió köbméter éves hazai vezetékes vízfelhasználásból 550 millió köbméter szennyvizet tisztítanak meg itthon. Ezt a mennyiséget azonban csak a 824 szennyvíztisztító telep közelében lehet lokálisan felhasználni, mert túl nagy beruházás a vezetéket kiépíteni. Támogatás nélkül nem valószínű, hogy a többlettisztítás és a szállítás köbméterenként több száz forintos többletköltségét ki tudnák fizetni a termelők. Országos rendszer kiépítése ezermilliárd forint nagyságrendű beruházás lenne. Az újrahasznosításra már itthon is vannak példák: egy nagy élelmiszeripari vállalat olyan vízvisszaforgatásos rendszereket épít ki, amelyekkel a szennyvizét tisztítja és visszaforgatja a gyártásába.
Az átállás a gazdaságokban lassan kezdődött, pedig már vannak kidolgozott technikák: a talajtakarás és a talajművelés nélküli termesztés a talajélet élénkítésére, a szervesanyag felszaporítására. Ezeket a hazai termelők is alkalmazzák már. Néhány multinacionális nagyvállalat évi több milliárd forintot fordít arra, hogy termékei körforgásos gazdálkodásból származó alapanyagokat használjanak fel. A beszállító termelők szerették volna, ha az illetékes minisztérium támogatná a fenntarthatóságot, de hiába. A körforgásos gazdálkodásra való átállás négy-öt évig is eltarthat, és ez idő alatt veszteséges lehet, miközben drága eszközökre, direktvetőgépre és okosöntözésre is szükség van.
Magyarországon hajdan 350 ezer hektárt öntöztek, de a terület 60 ezer hektárra csökkent. Csak évtizedes fejlesztés után lett újra 120 ezer hektár öntözhető. Rengeteg a kihasználatlan vízi infrastruktúra, amelyet újra életre kell kelteni. A vízgazdálkodási társulatok ellehetetlenülése miatt mintegy ötvenezer kilométer csatornahálózat ellátatlan. Továbbra is több víz távozik az országból, mint amennyi beérkezik. A szövetség helyreállítási terveivel már három minisztériumban is járt, amelyek kedvezően fogadták azokat.
A vízmegtartásra a szakértők az összesen 70 ezer hektárnyi hazai halastavat tartják az egyik legjobb megoldásnak, amelynek azonban csak a harmada termel. A biharugrai halastó a helyi összefogásra is jó példa. Komplex vízmegtartó koncepcióra van szükség, amely jó a haltermelőknek, az erdészeknek és a környékbeli gazdálkodóknak is. Ahhoz, hogy az ezekben tárolt 350 millió köbméter vizet hasznosíthassák, meg kellene tiltani, hogy ősszel leeresszék a vizet. Az ilyen integrációk hiányoznak Magyarországon, pedig csak úgy működhetnek, ha mindenki benne van, és összefog a saját jövője és a magyar mezőgazdaság érdekében.
