Szijjártó Péter szelleme kísértett Brüsszelben: furcsa alkuk és baljós jelek az Oroszország elleni uniós szankciók körül
Váratlan helyről nyomták át az Orbán-kormány régi követelését. Franciaország több mint egy hétig akadályozta a személyekre vonatkozó, szeptember 22-én lejáró uniós szankciók meghosszabbítását az Európai Unió nagyköveti tanácsában, mert két orosz oligarcha, Aliser Uszmanov és Mihail Fridman listáról történő levételét szabta feltételül.
A francia kormány hivatalosan „nemzetbiztonsági érdekből” kérte a két oligarcha mentesítését, és jelezte, hogy „pozitívan kíván válaszolni nemzetközi partnereinek, akik megkeresték Uszmanov úrral kapcsolatban”. Sajtóinformációk szerint a háttérben az állt, hogy Uszmanovék levételéért cserébe a franciák Azerbajdzsántól az ottani hatóságok által őrizetbe vett francia állampolgárok szabadon bocsátását kérték.
Uszmanov üzleti érdekeltségei között azeri cégek is vannak, és üzbég származása miatt több szálon kötődik a „türk” világhoz. Mindkét milliárdos oligarcha következetesen tagadja, hogy közük lenne az orosz-ukrán háborúhoz, szankciós listára vételüket pedig igazságtalan lépésnek tartották.
Az Orbán-kormány korábban többször is, először 2022-ben kezdeményezte Uszmanov levételét az uniós szankciós listáról, sőt Szijjártó Péter akkori külgazdasági és külügyminiszter magának Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek tett ígéretet egy kiszivárgott telefonbeszélgetésük tanúsága szerint arra, hogy Szlovákiával együtt ezt kezdeményezni fogják. Mihail Fridman levételét pedig 2025 márciusától követelte a magyar kormány – eredménytelenül.
Számos tagállam nem is elsősorban Uszmanov vagy Fridman személye miatt rökönyödött meg a franciák váratlan húzásán, hanem azért, mert szerintük ez rossz precedenst teremt azzal, hogy egyes tagállamok saját érdekeik mentén szólnak bele az uniós szintű szankciókba.
„Őszintén sajnálom két jogilag teljesen alátámasztott bejegyzés eltávolítását a szankciós listáról. A szankciók alapvető elemei az EU az Ukrajna elleni orosz agresszióra adott folyamatos válaszlépéseinek. Növelnünk kell a nyomást Oroszországon és a támogatásunkat Ukrajna irányába” – fogalmazott Maria Malmer Stenegard svéd külügyminiszter.
Az EU-n belül a legnagyobb ellenállást Lettország fejtette ki, amely egészen a vétófenyegetésig is elment. „Európának nem szabad alkualapként kezelnie a szankciókat. Franciaországnak minden joga és kötelessége megvan, hogy állampolgárainak szabadon bocsátásáért küzdjön. De az ár nem lehet enyhítés egy orosz oligarcha számára, aki a putyini rezsimhez fűződő kapcsolatai miatt került szankciók hatálya alá” – mutatott rá Richard Kols lett parlamenti képviselő.
Végül Andris Kulbergs lett miniszterelnök is beadta a derekát, és tartózkodott a szavazástól, ezzel gyakorlatilag szabad utat adva Uszmanovék levételének a listáról. Kedden, az utolsó utáni pillanatban megszületett a megállapodás, szerdán pedig Ilham Alijev azeri elnök kegyelmet adott a kémkedés vádjával 2023 végén letartóztatott Martin Ryan francia élelmiszerkereskedőnek. A korrupció miatt 12 éves börtönbüntetésre ítélt Anass Derraz viszont egyelőre nem kapott kegyelmet.
A szankciókat ezúttal nem a szokásos hat hónapra, hanem három évre hosszabbították meg, így 2029-ig nem lesz újabb vita a kérdéssel kapcsolatban. A lett miniszterelnök bejelentette, hogy tárgyalásokat kezdtek Franciaországgal arról, hogy a balti állam csatlakozzon a francia nukleáris elrettentési kezdeményezéshez, a francia kormány pedig ígéretet tett katonai jelenlétének megerősítésére Lettországban.
Ukrajnát nem tette boldoggá a döntés. „Egyetlen név sem véletlenül szerepel a szankciós listán: mindegyikük annak az oknak a megtestesítője, amiért a háború kitört, és amiért a mai napig tart” – írta Zelenszkij ukrán elnök, külügyminisztere, Andrij Szibiha pedig „szégyenletesnek és indokolatlannak” nevezte a döntést. Szibiha felszólította az uniós tagállamokat, hogy nemzeti szinten vezessenek be szankciókat Uszmanovval és Fridmannal szemben – Lettország már jelezte, hogy ezt meg fogja tenni.
Az orosz vezetés üdvözölte a lépést, mondván az összes uniós szankció törvénytelen, és minden orosz állampolgárt le kellene venni a listáról.
Ukrajna szeretné elérni, hogy Uszmanovék helyett két másik orosz üzletember, Vlagyimir Liszin és Vlagyimir Potanyin kerüljön fel az uniós szankciós listára. Ez a lépés azonban súlyosan sértene uniós gazdasági érdekeket, mivel Liszin acélipari vállalata Belgium, Franciaország, Olaszország és Dánia területén is működtet üzemeket, Potanyin pedig orosz nikkelt és palládiumot exportál az unió területére, amelyre az európai autóiparnak is nagy szüksége van.
A legutóbbi, 21. csomagról is csak hosszú tárgyalások után sikerült megállapodni. Vezető uniós tisztviselők arról beszéltek, hogy októberben mintegy 1600 új szankciós tételt fognak a tagállami külügyminiszterek elé terjeszteni – a mostani tapasztalatok szerint ezekről sem várható könnyű megállapodás.
